29Március2024

PROJEKTISMERTETŐK

KLASZTER SZINTŰ PROJEKTRENDSZER ISMERTETŐ

a

magyarországi „Zöldépítési Innovációs Klaszter” összefogásával

közép-kelet európai Akcióterületen Konzorciumi

együttműködésű „Közép-kelet Európai Zöldvárosrészek, Zöld Települések Komplex Fejlesztése”

projektrendszer előkészítéséről és megvalósításáról

 

A Zöldépítési Innovációs Klaszterről

A Klaszter „ÖKO Közösségek a Fenntartható Jövőért” néven, mint induló klaszter – EU-s támogatással 2009-ben kezdte meg és 2011-ben zárta le induló státusát.

A Klaszter 2012-ben mind működő klaszter hozott döntést a hivatalos Akkreditáción való részvételről. A pályázat eredményes volt, az Akkreditált Innovációs Klaszter státust 2013. januárban nyerte el, az akkreditáció 2015 januárjában zárult. Az újabb akkreditációs pályázaton a Klaszter ismét részt kíván venni.  A Zöldépítési Innovációs Klaszter menedzsment 2014. 07. 07-én bronz fokozatú minősítést kapott az ESCA Berlin szervezettől.

Az Akkreditált Klaszterben jelenleg

–        9 szervezet, köztük

  • a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem,
  • a Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége;
  • az Ipari-, Tudományos-, Innovációs Technológiai Parkok Egyesület;
  • Magyar Ingatlantanács

–  41 vállalkozás, köztük (egy kivételével) valamennyi kis- és közepes vállalkozás. Ezek közül kiemelendő

  • a Colas Hungária Zrt.
  • a Weishaupt Kft.
  • Kübler-Vesta Kft.
  • ezTrade Kft.
  • GIMA Szolnok Ipari Park Kft.
  • a DFT Hungária Kft.,

A klasztertagok összesített árbevétele 400 millió euró, ebből az export teljesítmény 25%-ot képvisel.

A Klaszter 2015-2017-re szóló stratégiai üzleti terve középpontjában, fókuszában:

 

  • A Közép Európai Zöldépítési Innovációs és Tudás Hálózat Fejlesztése;
  • A Közép-kelet Európai Zöldvárosrészek Komplex Fejlesztése;
  • A Zöld Ipari Üzleti Parkok hálózatának Fejlesztése;

 

klaszterszintű projektrendszerek állnak.

A zöldvárosrészek, zöld települések komplex projektfejlesztés rendszerek alapvető célja

A projektrendszer elsődleges célja, hogy egységes, városrészi települések, nem városi települések együttes komplex, az energia hatékonyság, a fenntarthatóság, az életvitel tekintetében történő átalakítását, átépítését érjük el.

Az adott városrész, település olyan zöld revitalizációja valósul meg több mintaprojekt elem révén, amely átfogja:

  • szervezett közösségi projektek keretében az érintett lakosság életviteli, ÖKO közösségi fejlesztését,
  • adott esetekben új zöld bérlakások építését,
  • közintézmények, önkormányzat, iskola, óvoda komplex zöld felújítását,
  • a megújuló energiaforrások széleskörű alkalmazását (hűtés, fűtés, villamos energia, közvilágítás, városi kertek hőellátása),
  • intenzív zöld környezet kiépítését, amely széles körben biztosítja az egészséges, aktív gyermek és felnőtt életvitel lehetőségét, javítja a környezet minőségét,
  • mintaprojektek előkészítése, megvalósítása, működtetése tekintetében új szervezeti, üzleti modellek kialakítása, szociális, közösségi szövetkezetek, ÖKO közösségi üzleti modellek segítségével. 

A zöldvárosrész projektrendszerek előkészítésének helyzete

A magyarországi előkészítés helyzete

A magyarországi zöldvárosrészek mintaprojektjei a Zöldépítési Innovációs Klaszter tagvállalatai, az adott városrészek önkormányzatai, civil szervezetei munkája révén, a ZEIK-T Zöldépítési Innovációs Klaszter Társaság Zrt. összefogásával, szervezésével (a ZEIK-T Zrt. elérhetőségei: telefon: 06-1 201-7280 e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.):

  • Szigetszentmiklós,
    • Cegléd,
    • Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége

Intézmény és városok, település együttesein van folyamatban, illetve előkészítés alatt.

A mintaprojektek alapmodellje Szigetszentmiklós város egy lakótelepére vonatkozóan került kidolgozásra két és fél éves munka eredményeként. Elkészült a magyarországi EU-s pályázatok beadásához szükséges „Akcióterületi Terv”, megalakult a

  • városi önkormányzat,
  • a Zöldépítési Innovációs Klaszter,
  • a helyi civil szervezetek

vezetéséből az előkészítő és megvalósító projekt munkaszakasz stratégiai és operatív szervezési bizottsága.

 A Közép-Kelet Európa területére vonatkozó konzorcium előkészítésének helyzete

A Zöldépítési Innovációs Klaszter 2014. I. negyedévtől megkezdte a konzorciumi tagok bevonását. A cél, hogy a bevonásra kerülő országokban, a magyarországihoz hasonló mintaprojekt rendszer aktivitások, fejlesztések valósuljanak meg.

A jelenlegi tervek szerint az együttműködő partnerek elsősorban: 

 

  • Németországból,
  • Ausztriából,
  • Szlovákiából,
  • Szlovéniából,
  • Csehországból,

 

 kerülnének ki. 

 A mintaprojekt rendszerek előkészítésének és megvalósításának tervezett forrásösszetevői

A komplex zöldvárosrészek, zöld települések mintaprojekt rendszer összetettsége következtében a forrás igény:

  • viszonylag egységes előkészítő munkaszakasz;
  • projekt elemenként eltérő összetett, megvalósítási szakasz

keretében biztosítható.

Az előkészítő munkaszakasz:

 

  • önkormányzati,
  • országonkénti EU-s pályázati,
  • közvetlen EU-s pályázati

 

forrásokból finanszírozható.

A megvalósítási munkaszakasz főszabályként egységes üzleti, szervezeti keretek között – összetett forrásbevonással valósulhat meg, amely magába foglalja: 

  • az önkormányzati,
  • a lakossági,
  • az ipari parki,
  • a hitel,
  • a nemzeti EU-s, különböző pályázati,
  • a közvetlen EU-s különböző pályázati

 források igénybevételét.

A ZEIK-T Zrt. a 2014. I. negyedévtől a projekt menedzsment társaság megkezdte a Horizont 2020 „Okos városok és közösségek” kutatási, innovációs projekt kidolgozásának, megszervezésének előkészítését, valamint az ELENA megvalósítást előkészítő pályázat előkészítését.  Egy-egy zöldvárosrész komplex felújítása, megvalósítása reálisan középtávú 3-5 éves időkeretben valósítható meg.

A mintaprojekt előkészítő munkaszakasz tervezett finanszírozási modellje

A magyarországi és a konzorciumbeli országok intézményei:

  • az előkészítés első szakaszaként kidolgozzák az adott városrész „Komplex Zöld Városrész” Akcióterületi Tervét, illetve annak megfelelő nemzeti előírás szerinti előkészítő dokumentumait, nemzeti források bevonásával,
  • az előkészítés második szakaszaként meghatározzák, hogy az adott nemzeti EU-s, vagy közvetlen EU-s megvalósítási pályázathoz milyen előkészítő feladatokat kell kidolgozni (tervek elkészítése, menedzsment feladatok, stb.) és ennek alapján az adott hazai EU-s, vagy közvetlen EU-s pályázataikat az adott kiírásokra benyújtják, a pályázatban levő követelmények szerint. 


ÖSSZEFOGLALÓ ISMERTETŐ

a „Zöldépítési Innovációs Klaszter”

és az Észak Rajna Vesztfália társintézményeinek

összefogásával Közép-Európai Akcióterületen

konzorciumi együttműködésben történő

„Közép Európai Zöldépítési Innovációs és Tudás Hálózat”

tárgyú projektrendszer előkészítéséről és megvalósításáról

 1.      A Zöldépítési Innovációs Klaszterről

A Klaszter „ÖKO Közösségek a Fenntartható Jövőért” néven, mint induló klaszter – EU-s támogatással 2009-ben kezdte meg és 2011-ben zárta le induló státusát.

A Klaszter 2012-ben mind működő klaszter hozott döntést a hivatalos Akkreditáción való részvételről. A pályázat eredményes volt, az Akkreditált Innovációs Klaszter státust 2013. januárban nyerte el, az akkreditáció 2015 januárjában zárult. Az újabb akkreditációs pályázaton a Klaszter ismét részt kíván venni.  A Zöldépítési Innovációs Klaszter menedzsment 2014. 07. 07-én bronz fokozatú minősítést kapott az ESCA Berlin szervezettől.

Az Akkreditált Klaszterben jelenleg

–    9 szervezet, köztük

  • a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem,
  • a Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége,
  • az Ipari-, Tudományos-, Innovációs Technológiai Parkok Egyesület;

–    38 vállalkozás, köztük (egy kivételével) valamennyi kis- és közepes vállalkozás

  • a Masterplaszt Nyrt. és vállalat csoport,
    • a PentA KlímA Kft.,
    • a Weishaupt Kft.
    • a DFT Hungária Kft.,
    • az Inno-Comp Kft.,
    • a CE Glass vállalatcsoport

működik. A klasztertagok összesített árbevétele 200 millió euró, ebből az export teljesítmény 25%-ot képvisel.

 A Klaszter 2015-2017-re szóló stratégiai üzleti terve középpontjában, fókuszában: 

  • A Zöldépítési Innovációs és Tudás Hálózat Fejlesztése; 
  • A Közép-Kelet Európai zöld városrészek komplex Fejlesztései;
  • A Zöld Ipari, Üzleti Parkok hálózatának Fejlesztése

 tárgyú klaszter szintű projektrendszerek állnak.

2.      A Közép Európai Zöldépítési Innovációs és Tudás Hálózat Fejlesztése projektrendszer rövid ismertetése

2.1.           Zöldépítési Innovációs és Tudás Hálózat projektrendszer alapvető célja

A Zöldépítési Innovációs Klaszter részéről alapvető célnak: a zöldépítési gazdasághoz kapcsolódó: 

  • szociális, társadalmi,
  • közgazdasági, üzleti,
  • műszaki, technológiai

legújabb ismereteket tartalmazó oktatási, képzési feladatok, kutatás-fejlesztési-innovációs projektek megvalósítását és a tudás átadás szervezett felgyorsítását tartjuk 

  • a zöldépítési szakmai-műszaki közgazdasági, szociális szakterületek képviselőinek,
  • a zöldépítéshez is kapcsolódó hivatali, igazgatási, önkormányzati intézmények képviselőinek,
  • a komplex zöldépítési projektek működtetésében érdekelt fogyasztói közösségeknek,
  • a zöldépítés fejlesztésében, innovációjában érdekelt vállalkozásoknak

 szólóan alapvetően nemzetközi hálózati együttműködés keretében.

2.2.   A Zöldépítési Innovációs és Tudás Hálózat projektrendszer előkészítésének helyzete

2.2.1.  A Klaszter szintű projektrendszer előkészítésének megalapozását tíz közép európai országra kiterjedően Magyarország és Észak Rajna Vesztfália tartományi intézményei indították el és jelenleg is intenzív munkával végzik.

Németország – Észak Rajna Vesztfália intézményei részéről: 

  • a Ruhr Universität Bochum,
  • az Universität Duisburg – Essen,
  • az ÖKO Zentrum NRW,
  • a Cluster Umwelttechnologien, NRV

 látnak el vezető szerepet.

2.2.2.  A projekt rendszer előkészítésének helyzete

A magyarországi Zöldépítési Innovációs Klaszter azon tagszervezetei, amelyek a legújabb zöldépítés oktatási, képzési, kutatás-fejlesztési, innovációs tevékenységekben tudás átadásban, fejlesztésben kompetensek és érdekeltek, így: 

  • Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építésmérnöki Kar;
  • Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége;
  • a GIMA Szolnok Ipari Logisztikai Park;
  • DFT Hungária Kft.

A Zöldépítési Innovációs Klaszter az innovációs és tudás hálózat ügyében NRV partnerintézményeivel hivatalos megkereséssel kíván élni a Nemzeti Kutatás-fejlesztési és Innovációs Hivatalnál a nemzetközi hálózat kiépítése ügyében előkészítési források elérése céljából.

A projektrendszer kutatás-fejlesztési főkoordinátora: dr. Magyar Zoltán a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi tanára (elérhetőségek: e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.'; mobil: +36 30 964-2500)

 2.2.3.  Közép európai területre vonatkozó konzorcium előkészítésének helyzete

A Zöldépítési Innovációs Klaszter elindította a projektrendszer konzorciumi tagjainak szervezési előkészítését, bevonását. A cél, hogy a bevonásra kerülő országokban, hálózatot alkotó oktatási-képzési, kutatás-fejlesztést érintő projektek valósuljanak meg összehangolt szervezeti alapon.

A jelenlegi tervek szerint a konzorciumi tagok: 

  • Németországból,
  • Ausztriából,
  • Lengyelországból,
  • Csehországból,
  • Szlovákiából,
  • Magyarországból,
  • Horvátországból,
  • Szlovéniából,
  • Szerbiából,
  • Romániából

 kerülhetnének ki. 

3.      A Zöldépítési Innovációs és Tudás Hálózat projekt előkészítésének, megvalósításának és működtetésének tervezett forrás összetevői

A projektrendszer összetettsége következtében:

  • viszonylag egységes, az előkészítő munkaszakasz projekt elemenként eltérő,
  • összetett megvalósítási és működtetési szakasz, projekt elemenként eltérő,

forrásokból finanszírozható.

Az előkészítő munkaszakasz: 

  • a résztvevő szervezetek eltérő arányú önrészéből,
  • országonkénti EU-s pályázati,
  • közvetlen EU-s pályázati

 forrásokból biztosíthatók.

A megvalósítási, működtetési munkaszakasz főszabályként összetett, projekt elemenként eltérő, alapvetően üzleti alapon, összetett forrásbevonásokkal valósulhat meg, mely magába foglalja: 

  • a kutatás-fejlesztést, az oktatást, képzést igénybe vevő,
  • a nemzeti EU-s pályázati,
  • a közvetlen EU-s pályázati,
  • a nemzeti intézmények

 forrásainak igénybevételét.

A zöldépítési innovációs és tudás hálózat fejlesztésének előkészítő megalapozását 2014. II. félévétől végezzük és hálózat kiépítésének előkészítésének előkészítését és megalapozását 2016. I. negyedév végéig terjedő időtartamra ütemezzük. 



KLASZTER SZINTŰ PROJEKTRENDSZER ISMRTETŐ

Zöld Ipari, Üzleti Parkok fejlesztése

 A Zöldépítési Innovációs Klaszterről

A Klaszter „ÖKO Közösségek a Fenntartható Jövőért” néven, mint induló klaszter – EU-s támogatással 2009-ben kezdte meg és 2011-ben zárta le induló státusát.

A Klaszter 2012-ben mind működő klaszter hozott döntést a hivatalos Akkreditáción való részvételről. A pályázat eredményes volt, az Akkreditált Innovációs Klaszter státust 2013. januárban nyerte el, az akkreditáció 2015 januárjában zárult. Az újabb akkreditációs pályázaton a Klaszter ismét részt kíván venni.  A Zöldépítési Innovációs Klaszter menedzsment 2014. 07. 07-én bronz fokozatú minősítést kapott az ESCA Berlin szervezettől.

Az Akkreditált Klaszterben jelenleg

–        9 szervezet, köztük

  • a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem,
  • a Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége;
  • az Ipari-, Tudományos-, Innovációs Technológiai Parkok Egyesület;
  • Magyar Ingatlantanács

–        41 vállalkozás, köztük (egy kivételével) valamennyi kis- és közepes vállalkozás. Ezek közül kiemelendő

  • a Colas Hungária Zrt.
  • a Weishaupt Kft.
  • Kübler-Vesta Kft.
  • ezTrade Kft.
  • GIMA Szolnok Ipari Park Kft.
  • a DFT Hungária Kft.,

A klasztertagok összesített árbevétele 400 millió euró, ebből az export teljesítmény 25%-ot képvisel.

A Klaszter 2015-2017-re szóló stratégiai üzleti terve középpontjában, fókuszában:

  • A Közép Európai Zöldépítési Innovációs és Tudás Hálózat Fejlesztése;
  • A Közép-kelet Európai Zöldvárosrészek Komplex Fejlesztése;
  • A Zöld Ipari Üzleti Parkok hálózatának Fejlesztése;

klaszterszintű projektrendszerek állnak.

A projektrendszer alapvető célja

A projektrendszer jelentőségét az adja, hogy a világ energia fogyasztóinak kb. 40-45%-át képviselő épületek, háztartások mellett a gazdasági célú épületek és a bennük folyó tevékenységek az összesített energiafogyasztás 20-25%-át képviselik.

Nagy jelentősége van ezért a fenntarthatóság, az energia hatékonyság körében, hogy a koncentrált ipari, üzleti tevékenységeket folytató ipari parkok maguk is intenzív részesei legyenek az ÖKO tudatosságnak.

A „Zöld Ipari Üzleti Parkok” projektrendszer esetében a klaszter a komplex zöldbeavatkozásokat a következő területekre tervezi koncentrálni:

  • az ipari, üzleti parkok meglevő (az un. barnamezős ipari parkokban) rossz energia hatékonyságú meglevő épületek energia hatékony felújítására, az új épületek magas energia hatékonyságára (e tekintetben az új, elsősorban irodaépületek már többször nemzetközi minősítésű energia hatékonysággal rendelkeznek),
  • az ipari, üzleti parkokban a felhasznált energia minél magasabb arányú megújuló energiából történő előállítására és felhasználásra,
  • az ipari, üzleti parkok általában nagymértékben elhanyagolt zöld környezetének komplex fejlesztésére,
  • a zöld gazdasághoz kapcsolódó ipari, üzleti tevékenységeket folytató betelepülők szervezésére, arányuk növelésére.

 A klaszter a projektrendszer zöldépítési munkáit

  • részben egyedi beavatkozásokkal (zöld környezet, megújuló energiaforrások alkalmazása, energia hatékony felújítás),
  • részben komplex módon az ipari, üzleti park egészére kidolgozott akcióterületi terv elkészítésével és megvalósításáról

tervezi végezni.

A jelzett cél elérésére a Zöldépítési Innovációs Klaszter és az Ipari Parkok Egyesülete együttműködő partnereként az illetékes Nemzetgazdasági Minisztérium megkeresését és támogatásuk megnyerését tervezik.

A Projektrendszer főbb növekedési mozgató rugói: 

  • az energia hatékonyság, a fenntarthatóság fontosságának terjedő felismerése a gazdasági-üzleti életben, az ezt konvertáló ipari parki vállalkozások körében,
  • a tervezett zöld ipari parkok komplex fejlesztési beavatkozások keretében történő megvalósítása, amely egyszerre terjedhet ki:
    • az energia hatékony épületekre,
    • a megújuló energiaforrások széleskörű alkalmazására,
    • új víz és hulladék gazdálkodási rendszerek fejlesztésére, alkalmazására,
    • intenzív zöld munkavállaló barát környezet kialakítására,
    • a zöld gazdasághoz tartozó betelepülők aktív szervezésére.

A hazai gazdaság fejlődésében kiemelkedő jelentősége van a nagy, vagy legalább is a jelenleginél jóval nagyobb hozzáadott értéket termelő, fejlesztő tevékenységeknek. Ebben a hazai ipari parkok, amelyek a tudományos kutatás, az innováció, a korszerű technológiai fejlesztés irányában tevékenykednek, lehetnek az egyik fontos kedvező összetevői a mozgatórugók pozitív változásának.

A növekvő verseny egyszerre ösztönzi és kényszeríti ki a költség és energia hatékony új megoldásokat.

Az ipari parkok körében különösen kedvező lehetőséget teremt a parki infrastruktúra elkülönült, ugyanakkor robosztus méretei és kifejezetten kedvez:

  • a megújuló energiák, hűtés-fűtés, villamos áram termelésre való költséghatékony környezet kímélő alkalmazására,
  • új vízgazdálkodási rendszerek alkalmazására, amelyek közül az egyik nemzetközi élvonalba tartozó fejlesztő cég a klaszter tagja,
  • a hulladék felhasználás, gazdálkodás új rendszereinek a kialakítása

mindezek együttesen markánsan kedvező mozgatórugó tényezőket képviselnek.

Az ipari parkok ma még legtöbbször elhanyagolt intenzív zöld környezetének kialakítása az előző beavatkozásokkal együtt, egyszerre szolgája

  • a környezet CO2 terhelésének aktív mérhető számottevő csökkentését,
  • a munkavállaló barát, az alkotó teljesítményt inspiráló környezet kiépítését.